30. KNV programja 2019

Pénteken, 2019. március 29-én tartjuk Temerinben a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének 30. népművészeti, azaz népzenei és néptánc vetélkedőjét. A szervező ezúttal is a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Helyszín: a temerini színházterem.

A rendezvény 15 órakor kezdődik.

Este 7-kor a szegedi Bajkó zenekar és Sőregi Anna koncertjére várjuk a népzenkedvelőket.

A vetélkedőre idén 24 műsorszámot jelentettek be a fiatalok, akik túlnyomórészt önállóan készülnek erre a megmérettetésre. A birálóbizottság értékeli és véleményezi a föllépők produkcióit. A legjobbak bemutatkoznak a KMV gálaműsorán, Óbecsén is. A vetélkedő és a koncert is szabadon látogatható, mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a fellépők.

Mindkét rendezvény ingyenes a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság, és a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Programjának jóvoltából.