Nyelvi tájkép

Mi a nyelvi tájkép?

 

A vizuális nyelvhasználat kutatása a „nyelvi tájkép” címszó alatt önálló kutatási területté nőtte ki magát az utóbbi tíz évben. Egyaránt merít a szociolingvisztika, a szemiotika, a folklorisztika, a történettudomány, a jogtudomány, a földrajztudomány vagy éppen a történeti névtan eredményeiből, s egységben vizsgálja a társadalom sokszínűségét, a személyközi viszonyokat, a politikai ideológiákat és a nyelvhasználatot.

A terület kutatói azt állítják, hogy a nyilvános jelzések jelentését csak úgy értelmezhetjük, ha figyelembe vesszük azoknak egy társadalmi és kulturális közegben való elhelyezkedését is. Az elrendezés általános elveiből kiindulva egy-egy jelentés abból következik, hogyan és hol helyezkednek el a jelek a nyilvánosság terében. Ha egy táblán a betűkön kívül más jelzések is vannak (például zászlók, arcképek, termékábrázolások stb.), azokat is érdemes bevonni az elemzésbe.

A nyelvi tájkép egyre növekvő nemzetközi irodalmában kiemelt szerepet kap a kérdés: a vizuálisan is leírható többnyelvű valóságban hogyan jelenítődnek meg és értelmeződnek a különböző kisebbségek nyelvei. Az utóbbi időben a Kárpát-medencében is egyre több, jobbára elszigetelt kutatás született e tárgykörben, illetve a kétnyelvű írásbeliséggel vagy akár a hivatali nyelvhasználattál foglalkozó értekezések is tárgyaltak már számos idevágó részletkérdést. Ugyanakkor a vizuális nyelvhasználatra fókuszáló, összehangolt, átfogó vizsgálatok éppúgy hiányoznak, mint a több országra kiterjedő összehasonlító elemzések.

 

Bővebben lásd:

Bartha Csilla – Petteri Laihonen – Szabó Tamás Péter: Nyelvi tájkép kisebbségben és többségben
Elérhető: https://core.ac.uk/download/pdf/18405454.pdf