Riport

A riportot úgy lehet körülírni, mint tényközlő vagy tényhangsúlyozó, de személyes színezetű élménytudósítás cselekményről, eseményről vagy személyről (portré).

 

A riport tükrözi a személyes élményt, az újságírónak (riportkészítőnek) bele kell merülnie a történetbe, részt kell vennie benne.

Riportot majdnem minden témáról lehet készíteni. Az írás akkor megfelelő, ha az esemény a közönség számára valami különlegeset, kiemelkedőt, egyedülállót tud nyújtani.

A riport legfontosabb része a leírás, nem korlátozódik az interjúformára (kérdés-válasz). Fő eleme az érzékelhetőség, láttatni kell: a helyszínt, a hangulatot, az alanyt stb. Pl. Hol készül az interjú (Őszi, kissé hűvös időben sétálunk beszélgetőpartneremmel a városi parkban…), alany (Kovács Tibold lenge öltözetben sem fázik, azt mondja, téli gyerek, nem szereti a nyarat és a napsütést), körülmények, hangulat (susog lábunk alatt az avar, az utcasöprők lassan dolgoznak, bizonyára nekik is szokatlan ez a hirtelen jött ősz).

A bevezető leírást igényel, és annak elmondását, miért éppen az adott alanyt választottuk.

A kifejtés (tárgyalás) után szükséges a levezetés (befejezés). Hangulattól, témától függ, hogy miként zárul a riport. Zárulhat az alany frappáns gondolatával, esetleg a búcsúzás leírásával, vagy a riportkészítő személyes benyomásának felvázolásával.

A riport nem muszáj, hogy patetikus és szomorú legyen, bárhol, bármikor lehet jó hangulatú, vidám riportot is készíteni.