A „Mi a vers?” kérdésre nemcsak azért nehéz válaszolni, mert a versek bonyolult dolgok, hanem azért is, mert a kérdés félrevezető. A vers ugyanis nemcsak és nem elsősorban valami, hanem a vers az valamilyen vagy valahogyan. A vers műforma; az a mód, ahogyan elő van adva valami. Ebből következően a vers független a tartalomtól: bármit elő lehet adni vagy le lehet írni versben.
A vers legalapvetőbb egysége nem a mondat, hanem a sor. A próza esetében a sorok nem érdekesek: a mondatok az elemi alkotóegységek.
A vers másik lényegi tulajdonsága pedig a ritmus – és ezt most vegyük a lehető legtágabb értelemben. Mi adja a ritmust? Mi a ritmus lényege? – Gondoljunk csak a szívritmusra, a vonat zakatolására vagy akár egy könnyűzenei szám instrumentális intrójára. Hogy mi ezekben a közös? Az, hogy valamilyen hanghatások többé-kevésbé szabályosan ismétlődnek bennük. A ritmus tehát nem más, mint valaminek az ismétlődése. Az ismétlődés pedig kötöttséget jelent. A verses beszéd nem más, mint ismétlődéseket tartalmazó, kötött beszéd. (A próza ilyen vonatkozásban kötetlen.)
A verses szöveg ritmusát persze nem egyféle dolog adhatja. Alapesetben formai ismétléseket találunk a versben: ide tartozik a rím, az alliteráció (a kezdőhangok összecsengése), a sorok szótagszámának vagy a sorokban található rövid és hosszú szótagok szabályos ismétlődése. De az ismétlések lehetnek természetesen kizátólag tartalmiak is (ilyen például a gondolatritmus), így a forma látszólagos szabadsága (szabadvers) ellenére a dikció mégis lehet kötött. A versben szabályosan ismétlődő, váltakozó jelenséget a vers ritmustényezőjének nevezzük.
A tartalmi jellemzők közül leginkább a nagyfokú szubjektivitást, énközpontúságot hangsúlyozzák, illetve azt, hogy a költői szöveg általában nem narratív jellegű, azaz legtöbbször nem történetet mond el. Tárgya a szerző saját belső világa, aki érzelmeit, hangulatait, élményeit, gondolatait, tapasztalatait tárja fel.
Az érzelmek tartalma, erőssége (intenzitása) különbözteti meg a hangulatlírát, melyet bensőséges megszólalás, fokozott zeneiség és minimális érzelmi hőfok jellemez, az érzelmi lírát, melyben az érzelmek határozottabbak, tudatosabbak és a gondolati lírát, melyben a gondolati elem, a gondolatiság a meghatározó. A gondolati mag, a bölcseleti mondanivaló egyben személyes élménnyé is válik, amelyet a lírai én költői módon, lirizáltan ad elő.
Források:
Molnár Cecília Sarolta: Érezd a ritmust! Nyelv és Tudomány. 2012. 09. 02.
Harang Péter (szerk.) Líra. In: Irodalmi fogalmak. MEK